Sokan kedvelik a puzzle-t. Ezen az oldalon tizenkét darabot találhat a játékos kedvű látogató. Előzetes betekintő képeket ne is keressen senki! A vérbeli puzzle-játékosok tudják, az igazi csemegét az jelenti, ha segédlet nélkül rakhatja ki valaki az ábrát. A flashbe ültetett puzzle-okban nem szokványos képek vannak, és legtöbbje nem nélkülözi a humort sem.

 

A puzzle eredete

Elnevezései puzzle, gumihangya, összerakós (kirakós) játék, mozaikrejtvény. A játék angol elnevezése jigsaw puzzle, amely szóösszetétel a jigsaw (lombfűrész), és a puzzle (rejtvény) szavakból áll. A Magyarországon puzzle-ként elterjedt játék eredetére angol neve is utal. Az első puzzle-t a legendák szerint több, mint száz évvel ezelőtt, egy bizonyos John Splitsbury angol földrajztanár készítette. Fűrésze segítségével fatáblára rajzolt térképet vágott darabokra, majd ezeket a darabokat a diákjainak kellett összeilleszteni. Így irányozta elő a memóriájuk fejlesztését.

Létezik azonban egy negatív indíttatású történet is a puzzle feltalálásáról. Eszerint egy szemfüles régész-restaurátor alkotta meg. A sok száz összetört és összeragasztott agyagcserép után úgy gondolta, ebből a kellemes szórakozásból más se maradjon ki... Az első eredet inkább hitelszerű, mégis érdekes, hogy mindkét történet szerint az első puzzle-t az alkotója másoknak készítette, nem saját szórakoztatásra. Aki bajlódott már hosszú heteken át sok száz, vagy sok ezer darabbal, megérti a feltalálót...

Mára a fából készült puzzle már ritkaságszámba megy, s az ára is jóval magasabb kartonból készült társaiénál. A XX. század elején már rétegelt lemezt használtak, a mai puzzle azonban általában kartonpapírra készül. Számítógép tervezi az egyes darabokat, így biztosítva, hogy ne legyen két egyforma még egy nagy elemszámú készletben sem. Az igazi puzzle-rajongók azonban kimutatták, a gyártók állítása ellenére is akadnak ciklikus ismétlődések a nagyobb darabszámú puzzle elemei között.

A gumihangya szó egy bánki gyerektáborban született. Nem tudni, a játék miként kapta magyar nevét, hisz' se nem gumi, se nem hangya. Persze, aki emlékszik Louis de Funès régi filmjére (Hangyás vagyok!), az akár könnyen asszociálhat is valami őrültségre...

 
  Még több puzzle  

Copyright © Romy Pictures. Minden jog fenntartva! All rights reserved!

 
  Aprobb.hu - Ingyenes Aprohirdetes  |   JobAtNow.hu - Ingyenes Allashirdetes  |   Ingyenweb.info - Ingyenes Tarhely Szolgaltatas  |   Open-Tech Informatika  |   e-Jobs In  |   e-Jobs In United States  |   e-Jobs In India